Bejelentés



Meseterápia, Bach virágterápia, Önismereti tanácsadás
XVIII. és a XIX. kerületben

MENÜ

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.









 

Az alábbi cikk megjelent a Kineziológia Magazin 20. számában (2013. április):

 

Biztosan sokan ismerik Austermann: Dráma az anyaméhben című könyvét. Megkaptam egy ismerősömtől ajándékba, többször is nekifutottam, de csak az első oldal feléig jutottam, képtelen voltam továbbolvasni, aminek akkor még nem tudtam az okát…

Történt aztán, hogy egy őszi szombati napon egyik volt csoporttársam – aki már szintén kineziológusként dolgozik - végzett rajtam oldást. Pozitív célnak azt tűztük ki, hogy merjek kiállni magamért, vállaljam a vágyaimat, és tegyek is érte erőfeszítéseket. Előző életembe mentünk vissza a korregresszió során, amikor színes bőrű feltaláló voltam Amerikában, és nem akarták szabadalmaztatni a gyógyterméket, amit feltaláltam… Miután megbeszéltük az oldás konklúzióit, egy mondat zakatolt a fejemben: „Én egyedül nem vagyok képes kiállni magamért”. Ezt az üzenetet adta többek között a kineziológiai utazás, és ezek után rengeteg felismerés jött elő bennem, hogy a jelenlegi életemben is mennyi minden van, amit nem szeretek, ill. nem tudok egyedül csinálni - legalábbis úgy érzem, nem megy. Már önmagában az egyedüllétet sem szeretem, sem nappal, sem éjszaka. Elaludni egyedül pedig kifejezetten félek is. Miután ezeket megbeszéltük a csoporttársammal, kérte, hogy menjek oda hozzá, kiteszteli, hogy kell-e még ezen a témán dolgoznunk majd, és ha igen, mikor, melyik időben. A válasz az volt, hogy igen, és magzati korban kell majd feloldanunk egy veszteségélményt. Mégpedig az ikertestvérem elvesztését. Amikor ezeket meghallottam, először nem is értettem, miről beszél. Hiszen nekem nem volt ikertestvérem… Igen, igen, olvastam abban a könyvben, hogy sok ilyen eset létezik, közel minden tizedik emberrel megtörténik, na de velem ez nem fordult elő. Teljesen ledöbbentett a hír először. El kellett telnie egy-két órának, mire összeszedtem a gondolataimat, és szép lassan összeálltak a puzzle darabkái. Hát, akkor ezért nem voltam képes sosem továbbolvasni azt a könyvet, ami erről szól… ezért nem engedtem be semmilyen információt a témában, holott hallottam ilyen történetekről, de nem érintett meg tudatos szinten. Igen, mivel egy jó magas falat húztam fel magam elé, amikor bármi ilyet meghallottam. Nehogy szembesülnöm kelljen azzal, hogy velem is megtörtént. Márpedig eljött az idő, több mint 10 évnyi önismereti munka, rengeteg oldás, tanfolyam, és családállítás után ide is eljutottunk.

Ezek után még rengeteg felismerésem jött a témával kapcsolatban, többek között, hogy az életemnek szinte minden területére, problémájára kihat ez a veszteségélmény tudattalan működése. A nőiesség megélésére, az anyasággal kapcsolatos nehézségeimre, a karrierem alakulására, a felszabadultságra, mindenre! Arra is rádöbbentem, hogy ezt az elveszített egységélményt a potenciális barátnőimmel igyekeztem megtalálni újra. És sorra kudarcba fulladtak a sírig tartónak induló barátságaim. Többször is megtörtént velem, hogy villámsebességgel vetettem bele magam a baráti kapcsolat kialakításába, és nagyon hamar azon kaptuk magunkat, hogy sülve-főve együtt vagyunk, napi 10 SMS-t váltunk minimum, és amint lehet, találkozunk. Ezeknek természetesen minden esetben csalódás lett a vége, mert nem azt kaptam előbb-utóbb, amit vártam, amire tudat alatt számítottam. Egyik ilyen ex-barátnőmmel sem tartom azóta a kapcsolatot, aminek az elmúlását mindig nehezen dolgoztam fel, egyfajta veszteségnek éltem meg.

Beköszöntött a tél, és egyre több jelet észleltem magamon, és a körülöttem zajló események is azt sugallták, hogy itt az ideje egy újabb oldásnak. Egy másik kedves ex-csoporttársamhoz mentem - vele is az Európa Akadémián tanultunk együtt -, aki régebben említette már, hogy ilyen esetekben „visszaépítjük” az ikertestvért a család rendszerébe. Nosza, vettem egy nagy levegőt, és elmentem. Nem tudtam, mi vár rám, csak sejtettem, hogy ez nem könnyű menet lesz. Én oldás során összesen kétszer sírtam életemben, az egyik ez az alkalom volt. Na, nem látványosan, csak olyan csendben megtelt a szemem könnyel. Ez konkrétan abban a szituációban történt, amikor az ikertestvéremnek kijelölt székben ültem, és saját magamnak mondtam el, hogy mennyire szeretem, és engedélyezem neki, hogy élje a saját életét, élje meg a nőiességét, és fejezze be a bűntudattal teli gyötrelmes önmarcangolásait, meg az illúziók gyártását. Hm, megkönnyebbülés volt, amikor elérkezett hozzám az üzenet, ugyanakkor természetes érzés is, hiszen rengetegszer beszélgettem már ikertestvéremmel – aki fiú volt, és könnyű kitalálni, engem is fiúnak vártak a szüleim -, csak éppen nem tudtam, hogy ki ő. Most végre megtudtam, és azt is, hogy ő elment, mert máshol volt dolga, bevégezte a feladatát mellettem néhány hét alatt, de lélekben mindig velem marad. Ő csupán segített nekem a lejövetelben, elkísért ezen a nehéz úton, neki ennyi volt a dolga. Nekem ezért nem kell helyette is fiúnak lennem, és felesleges vádolnom magam azzal, hogy elvettem tőle az életet… Ezáltal azt is megértettem, hogy miért éreztem egész eddigi életemben motiválatlannak magam sok mindenhez, főleg a karrierem alakulásában. Hiába bíztatott sok-sok ember - aki jól ismer -, hogy merjek belevágni a segítő szakmába, hiába mondták annyian, hogy van hozzá tehetségem; amíg visszatartott a félelem és bűntudat, miszerint „nem lehetek sikeres, mert nem érdemlem meg”, addig saját magam képeztem blokkot az életutam alakulásában.

Az újabb és újabb felismerések azóta is segítenek, hogy közelebb kerüljek az áhított harmóniához. Igyekszem a fellegekből - amiket építettem magamnak - leszállni a földre, és jelen lenni. Teljes figyelmemmel ott lenni azokkal, akikkel éppen vagyok, és arra koncentrálni, amit éppen csinálok. És nem csak túlélni a napokat, majd szomorúan ágyba bújni, hogy „ma sem tettem semmit a vágyaim eléréséért”. Ezeket a leckéket most mélyen megtanultam, sok-sok figyelmeztetést kaptam a Fentiektől ez ügyben. Elsőszülött fiammal is sokat javult az oldás óta a kapcsolatom, ő az én legnagyobb tanítóm, és eddig sokat harcoltunk egymással. Most bizonyára érzi rajtam, hogy már nem keresek kétségbeesetten valakit, aki nincs fizikailag jelen, hanem velük tudok teljes szívvel-lélekkel lenni, és rájuk figyelni szeretettel.

Hiszem, hogy a saját tapasztalás a legfontosabb a fejlődésünk érdekében. És bármily fájdalmas is, le kell ásnunk a problémák gyökeréhez, és átélni a poklok poklát is olykor, hogy azután újult erővel tudjuk folytatni az életünket, lehetőleg sokkal jobban és kiegyensúlyozottabban. Véleményem szerint ezt egy kineziológusnak is gyakran meg kell tennie, sőt – szerintem akkor lesz hitelesebb, minél több mindent megoldott saját életében. Ha ő boldog a magánéletében is, és a hivatásában is, akkor azzal azt közvetíti, hogy érdemes az önismereti úton járni, dolgozni magunkon, még ha olykor fájdalmas is.

 

 

 

 

 












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!